Egy nap a diabétesztről

Egy nap a diabétesztről


Lapszemle: 2014.11.14. - Forrás: veol.hu


Egy nap a diabétesztről

A szűrővizsgálatok mellett az érdekes, a témába vágó előadások miatt is érdemes volt ellátogatni a Diabétesz világnapja alkalmából a Thury-várban és környékén rendezett programra.

A közel 30 esztendeje működő Várpalotai Diabétesz Klub és a Cukorbetegekért Alapítvány idén is megtartotta hagyománynak is beillő rendezvényét, amelynek ezúttal a Thury-vár adott otthont. A vár mögötti téren már délelőtt nagy volt a nyüzsgés, hiszen egészségügyi szűrőkamion látogatott a településre, mintegy 30 féle szűrővizsgálatot végeztek el a szakemberek. Mértek többek között vérnyomást és vércukorszintet, valamint testsúlyt és –magasságot, de a szép számú érdeklődő még a cukorbetegeknél gyakori idegbántalom, a neuropáthia vizsgálatán is részt vehettek; ezt egy úgynevezett vibrációs teszttel végezték el.



Széles Margit diabetológus a megelőzés fontosságáról beszélt. Mellette Kóti Lászlóné (balra) és Nyakas Eszter (jobbra) (Fotó: Szabó Péter Dániel)


Délután aztán a vár Thury-termében folytatódott a program, ahol előbb Kóti Lászlóné, a Várpalotai Diabétesz Klub elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Járási Melinda, a várpalotai önkormányzat egészségügyi referense köszöntőjében a klub és az alapítvány vezetőinek, tagjainak munkáját méltatta.

A széksorokat megtöltő érdeklődők előtt dr. Széles Margit diabetológus-kardiológus a cukorbetegségről és szövődményeiről ejtett szót. Kiemelte, világszinten mintegy 350 millió ember küzd a betegséggel, amelynek megelőzésében nagy szerepet játszanak a rendszeres szűrővizsgálatok. Nyakas Eszter ápolási igazgató a várpalotai Szent Donát Kórház felújításáról beszélt. Elmondta, előre nem látható problémák miatt csúszik a beruházás lezárása, ám a tervek szerint a jövő év elejétől minden szakrendelés visszakerülhet Várpalotára, s tavaszra az építkezést és a hőszigetelést is teljesen befejezik az intézményben. Nátrán Albin mentőtiszt, a veszprémi mentőállomás irányító csoport vezetője pedig Hirtelen rosszullét és az újraélesztés gyakorlata címmel tartott előadást.

szerző: Szabó Péter Dániel

Gyors kapcsolat felvétel

Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket, és 24 órán
belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.






Impresszum

Szent Donát Kórház

8100 Várpalota Honvéd u 2-3

E-mail: info@szentdonatkorhaz.hu


Fekvőbeteg elhelyezés:
Tel: +36 (20) 203-5555

Tel: +36 (30) 203-5555

E-mail:  ugyfelkapcsolat@szentdonatkorhaz.hu


Magánrendelés, járóbeteg szakrendelés:

Tel: +36 (30) 206-5555


Titkárság:

Tel: +36 (88) 472-555 / 244
E-mail: titkarsag@szentdonatkorhaz.hu


Gyorslinkek

Rehabilitáció, ápolás
Emelt szintű ápolás
Demencia, Alzheimer-kór kezelése

Fejlesztő programok

Felfekvések kezelése

Betegfoglalkozások

Új! Intézeti gyógyszeres beállítás


Magánrendelések

Orvosaink

Kapcsolat


   Youtube csatornánk

   Facebook oldalunk

   Google+ oldalunk


Fel