Egynapos sebészet

Egynapos sebészet


Szent Donát Kórház földszintjén (elkülönítetten a fekvőbeteg ellátástól) kétágyas, fürdőszobás, valamint 3-4 ágyas kórtermek állnak rendelkezésre az egynapos sebészet betegei számára.

Az
egynapos sebészeti betegek elhelyezésére szolgáló épületrész teljesen önálló, más beteg elhelyezésére nem kerül sor.

Az ellátást az egynapos sebészeti betegek számára kialakított recepcióval tettünk komfortossá.  

Egynapos sebészeti szakellátás keretében szemészeti, sebészeti (ezen belül visszér- és sérvműtéteket), valamint nőgyógyászati műtéteket végzünk. Utóbbiak közül kiemelkedő az országban kevés helyen hozzáférhető hiszteroszkópiás beavatkozás.


Intézményünkben a kórházi háttér biztosításával histeroszkópia (méhtükrözés) és laparoszkópia (hastükrözés) végzésére is van lehetőség. Leginkább két nagy csoportra oszthatók azok a betegek, akiknél a hiszteroszkópia végzése feltétlenül javasolt. Egyik csoportba tartoznak a meddőségi problémával küzdő nők. A másik betegcsoportnál az elvégzett ultrahang vizsgálat veti fel a méhtükrözés szükségességét. Nagyon gyakran talált elváltozás a méh jóindulatú daganata, a mióma, mely a nők 50-60 %- át érinti. Gyakori elváltozás a méh üregében fejlődő polip is. Leggyakoribb panasz a visszatérő vérzészavar, melyet a gyakran elvégzett fractionált curettage (méhkaparás, egészségügyi küret) nem old meg, ezért azt a legtöbb helyen megismétlik (akár 5-ször, 8-szor is). Sajnos ez a megoldás nem szünteti meg a vérzéses panaszokat. Ha a panaszok ismételten fennállnak, akkor a méh eltávolítását javasolják. Magyarországon évente több mint 10 000 méh eltávolítása történik vérzés zavar vagy mióma miatt.


Ma már Magyarországon is lehetőség van a miómák gyógyszeres kezelésére. A gyógyszeres kezelés megkisebbíti a miómákat a tervezett hiszteroszkópos műtétek előtt. A gyógyszeres előkezelés ideje alatt a beteg esetlegesen meglévő vérszegénysége is kezelhető.


A kórházunkban az elmúlt években végzett hiszteroszkópos műtétek (mióma,- és méhnyálkahártya eltávolítás) eredményei azt mutatják, hogy a nőgyógyászati vérzészavaroktól és miómáktól szenvedő betegeink mintegy 80-90 %-ban elkerülték a nagy, has metszéssel járó csonkító műtéteket (méheltávolítás).



Gyors kapcsolat felvétel

Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket, és 24 órán
belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.






Impresszum

Szent Donát Kórház

8100 Várpalota Honvéd u 2-3

E-mail: info@szentdonatkorhaz.hu


Fekvőbeteg elhelyezés:
Tel: +36 (20) 203-5555

Tel: +36 (30) 203-5555

E-mail:  ugyfelkapcsolat@szentdonatkorhaz.hu


Magánrendelés, járóbeteg szakrendelés:

Tel: +36 (30) 206-5555


Titkárság:

Tel: +36 (88) 472-555 / 244
E-mail: titkarsag@szentdonatkorhaz.hu


Gyorslinkek

Rehabilitáció, ápolás
Emelt szintű ápolás
Demencia, Alzheimer-kór kezelése

Fejlesztő programok

Felfekvések kezelése

Betegfoglalkozások

Új! Intézeti gyógyszeres beállítás


Magánrendelések

Orvosaink

Kapcsolat


   Youtube csatornánk

   Facebook oldalunk

   Google+ oldalunk


Fel