A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába!
COVID-19 teszt

COVID-19 teszt


A Szent Donát Kórháznak sikerült korlátozott számban koronavírus teszthez jutni. Ezzel elsősorban betegeinknek és dolgozóinknak szeretnénk védelmet, biztonságot nyújtani, ezért a betegágy mellett dolgozó munkatársainkat hetente fogjuk tesztelni.

COVID-19 tesztA tesztek nemcsak az aktuális fertőzöttségi állapotról adnak felvilágosítást, hanem információt nyújtanak arról is, hogy a tesztalany átesett-e már koronavírus fertőzésen.

Tesztből olyan mennyiség áll rendelkezésünkre, hogy a tesztelést a lakosság felé is lehetőségünk van kiterjeszteni.


COVID-19 TESZT

A koronavírus gyorsteszt egy vérből kimutatott ellenanyag vizsgálat.

Ez azt jelenti, hogy nem magát a vírust mutatja ki a szervezetben, hanem a vírus szervezetbe jutását követően az immunrendszer válaszreakciója során termelődő két ellenanyagot (IgG, IgM).

Az IgM a fertőzés korai szakaszban termelődik és meglévő, vagy nemrég lezajlott fertőzésre utal, míg az IgG valamivel később, a fertőzés 7. napja körül termelődik, és hosszú távon a szervezetben marad.

COVID-19 tesztA tesztelés ujjbegyből vett vérmintával történik. Alkalmazása segít elkülöníteni a betegség szakaszait, és az eredmény maximum 15 perc elteltével rendelkezésre áll.


Díjtétel:
8.000 Ft (ebben benne van a mintavétel és az értékelés is)

A vizsgálatra való bejelentkezés:
Munkanapokon 08.00-10.00
Tel.: 06 20 461 3622


Munkatársunk néhány kérdést tesz fel az Ön egészségi állapotával kapcsolatban, tájékoztatja a vizsgálat menetéről, a vizsgálat díjának megfizetési módjáról, és megbeszélik a vizsgálat időpontját.

A vizsgálatra kérjük, a szájat és az orrot elfedő maszkban érkezzen!

Amennyiben tünetei vannak, azt a vizsgálatra történő jelentkezéskor feltétlenül közölje munkatársunkkal, hogy a fogadására a megfelelő előkészületeket meg tudjuk tenni.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy amennyiben Önnek pozitív teszteredménye születik, intézetünknek kötelessége az illetékes járványügyi hatóságot arról tájékoztatni, a további teendőkről ők döntenek.

A vizsgálat nagy pontosságúnak tekinthető (de nem ad 100%-os pontosságú eredményt).

A teszt megerősítési rátái a következők:COVID-19 teszt
  • Pozitív: 97,4%
  • Negatív: 96,8%
  • Specificitás: 97,3%
  • Szenzitivitás: 95,7%

Alkalmazása lehetséges teljes vér, szérum és plazma minták esetében.

A tesztet vizsgáló klinikai tanulmány a fertőzés 8-14 napos intervallumában az esetek 83,3%-nál mutatott pozitív IgM és IgG detektálási arányt.


A Szent Donát Kórházban mindent, ami módunkban áll, megtettünk, megteszünk, azért, hogy védjük betegeinket, és dolgozóinkat, és a lehető legkisebbre csökkentsük a koronavírus fertőzés kockázatát.

A számos, eddig bevezetett intézkedésnek köszönhetően, intézményünk betegei között jelenleg nincs koronavírus fertőzésre gyanús beteg, és betegeinknél eddig elvégzett tesztek is sorra negatív eredményt mutatnak.


Várpalota, 2020.05.04.
Szent Donát Kórház Vezetősége
Gyors kapcsolat felvétel

Kérjük, töltse ki az alábbi mezőket, és 24 órán
belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.






Impresszum

Szent Donát Kórház

8100 Várpalota Honvéd u 2-3

E-mail: info@szentdonatkorhaz.hu


Fekvőbeteg elhelyezés:
Tel: +36 (20) 203-5555

Tel: +36 (30) 203-5555

E-mail:  ugyfelkapcsolat@szentdonatkorhaz.hu


Magánrendelés, járóbeteg szakrendelés:

Tel: +36 (30) 206-5555


Titkárság:

E-mail: titkarsag@szentdonatkorhaz.hu


Gyorslinkek

Rehabilitáció, ápolás
Emelt szintű ápolás
Demencia, Alzheimer-kór kezelése

Fejlesztő programok

Felfekvések kezelése

Betegfoglalkozások

Új! Intézeti gyógyszeres beállítás


Magánrendelések

Orvosaink

Kapcsolat


   Youtube csatornánk

   Facebook oldalunk

   Google+ oldalunk


Fel